Erő, szépség, kényelem – gyakran hallhatjuk e kifejezéseket, amikor Volvo teherautókról esik szó. Aligha testesíthetné meg ezeket jobban más, mint a Csordás Trans Kft. három új Volvo FH16 vontatója.
Tengerkék metálfényezés, csillogó krómozott kiegészítők, Xenon-fényszórók, luxus kivitelű, minden földi jóval felszerelt Globetrotter XL fülke, három tengely, 610 lóerős motor és rendkívüli teherbírás – hogy csak a fontosabbakat emeljük ki - teszi igazán különlegessé a Csordás Trans új Volvóit. Természetesen nem is szokványos munkát végez a három megtermett viking, hanem a cég fő profiljának megfelelően speciális, vagyis túlméretes és túlsúlyos áruk fuvarozása a feladatuk.
A 17 éves fuvarozói múlttal rendelkező Csordás Tibor cégének több mint 20 teherautóból, hét speciális és nyolc normál pótkocsiból álló flottájában most először szerepelnek Volvók. A járművek beszerzésekor elsősorban az FH16 demoautóval szerzett kedvező tapasztalatok, az ismeretségi körből, illetve a sofőröktől hallott pozitív vélemények és a kedvező ár terelte a svéd márka irányába az ügyvezetőt, ám a márkaszerviz közelsége és az értékesítők készséges, valamint felkészült hozzáállása is sokat nyomott a latban.
Mindenből a legerősebbet, a legnagyobbat, a legjobbat és a legtöbbet! Ez az elv vezérelte Csordás Tibort a három egyforma jármű megrendelésekor és ebben a Volvónál könnyen partnerre talált. A 130 tonnás legnagyobb megengedett szerelvény-össztömegű vontatókba a 16,1 literes motor 610 lóerős, 2800 newtonméter maximális nyomatékú változata került. A motor 12+2-fokozatú, kézi kapcsolású sebességváltón keresztül a hátsó két tengelyt hajtja, amelyek hossz- és keresztirányú differenciálzárakkal teljesen összezárhatóak. Erre sokszor szükségük lehet a Csordás Trans autóinak az építési területeken vagy havas, sáros útviszonyok esetén. A speciális félpótkocsik hidraulikus rendszereit működtető szivattyút a gyári kiépítésű mellékhajtómű hajtja, és a sebességváltót is ellátták hidraulikus kihajtással. A nagy terhelés miatt az első kerekek 385 milliméter széles abroncsokat viselnek. A vontatókat hatalmas krómozott acélrács és a sérüléseknek jobban ellenálló fém lökhárító óvja. A speciális fuvarozás különleges fénytechnikát is igényel. A Xenon-fényszórók és a szélvédő fölött elhelyezett távolsági fényszórók az aktív biztonságot növelik, a tetőre szerelt fényhíd, illetve a fülke hátfalán a rakományt megvilágító fényszórók és a sárga villogók pedig a speciális fuvarozás előírásainak tesznek eleget. Akárcsak a két tűzoltó készülék és a hamarosan felkerülő zászlótartók. Nem mindennapos, tekintélyt parancsoló megjelenésükkel a Csordás Trans Volvói amerre csak járnak, mindenhol magukra vonják a figyelmet, ami büszkeséggel tölti el a gépkocsivezetőket is.
Persze nemcsak ezért dolgoznak szívesen az FH16-osokkal. Gyorsan megszokták a kezelésüket és barátságot kötöttek a korszerű technikával, vezetésüket, illetve kényelmüket pedig a jobbfajta személyautókéhoz hasonlítják, sőt! Hiszen még a drágább autók tulajdonosai sem mindig mondhatják el magukról, hogy légpárnás deréktámaszokkal ellátott, fűthető, a beépített telefon hangszóróját és mikrofonját is tartalmazó ülés, automatikus légkondicionáló, állóhelyzeti fűtés, a kormánykerékről vezérelhető, hathangszórós, igényes hangzású CD-s rádió, széf, hűtőszekrény, hatalmas rakodóhelyek, finom plüsskárpitozás és a svéd természet jellegzetes árnyalatait idéző belső színösszeállítás szolgálja a magas fokú komfortérzetüket.
A tulajdonos hasonlóan jó tapasztalatokról számolt be az üzemeltetést illetően, habár új Volvói még csak alig tízezer kilométert futottak. A bejáratási időszak ellenére kedvezőnek találja az üzemanyag-fogyasztásukat és még egyetlen apró meghibásodás sem fordult elő a járműveknél. Átalánydíjas szervizszerződést is kötött a kocsikra a költségek könnyebb tervezhetősége érdekében, és a hazánkban is egyre elterjedtebb Dynafleet szállítmányozási informatikai rendszer kiépítése is folyamatban van a cégnél. Erre a Csordás Transnak is mind nagyobb szüksége lesz, hiszen közeli tervei között szerepel a speciális fuvarozás nemzetközi szintre emelése. Az első pozitív tapasztalatok alapján pedig legközelebb is Volvóval frissítik a különleges flottát, amely így egyre erősebb és szebb lesz!
Forrás: volvo.hu